Athént elhagyva az utazók Troász felé mentek Efezusba, az ázsiai római tartomány fővárosába. A kereszténység nagyobbrészt Pál erőfeszítései révén épült ki Efezusban, aki több mint két évig élt itt, sátorkészítésből tartva fenn magát és minden éjjel órákat tartott vallásból és bölcseletből Tirannusz tanodájának legnagyobb fogadótermében. E helyi bölcseleti tanodában volt egy haladó gondolkodó, aki hallotta, amint Jézus több alkalommal is használja a „lélek” szót, s végül megkérdezte Jézust, hogy mit is ért „lélek” alatt. Jézus egyebek között ezt válaszolta: „A lélek az ember önmagát figyelő, igazlátó és szellemérzékelő része, mely az emberi lényt mindörökre az állatvilág fölé emeli. Az erkölcsi öntudat igaz emberi önmegvalósítás és ez alkotja az emberi lélek alapját, és a lélek az ember azon része, mely az emberi tapasztalás lehetséges továbbélési értékét jelenti. Az Isten megismerésének képessége és a késztetés, hogy olyanok legyünk, mint ő, ezek jellemzik a lelket. Az isteni szellem az emberi elme első erkölcsi cselekedetével egyidejűleg érkezik, és ez a lélek születésének pillanata. A lélek az anyagi és a szellemi közötti entitássá kezd alakulni. Az anyagi tudomány nem tudja kimutatni a lélek létezését, de a tisztán szellemi vizsgálat sem képes erre.”
[Forrás: A rövidített Urantia Írások, 133:6]
Hozzászólások