szerkesztő

Az emberek közötti testvériség alapja az Isten atyaként való elfogadása. A mennyország nem más, mint szellemi kapcsolat az Isten és az ember között. A vallási béke – a testvériség – soha nem jöhet létre, hacsak az összes vallás teljesen le nem mond minden egyházi hatalomról és teljes mértékben fel nem adja a szellemi főhatalom minden formáját. Egyedül Isten a szellemi uralkodó. A mennyország az emberek szívében vallásos egységet (de nem szükségszerűen egyformaságot) teremt. Szellemileg minden ember egyenlő.

Jézus arra tanította a követőit, hogy atyai szeretetet mutassanak inkább, mint testvéri szeretetet. Az atyai ragaszkodás megköveteli, hogy úgy szeressétek a halandó társaitokat, ahogy Jézus szeret titeket. A Mester e nagy jelentőségű beszédet azért tartotta, hogy felhívja a figyelmet az atyai szeretetnek négy, a későbbiekben bemutatandó páratlan és nemesebb válaszára. Először azokról beszélt, akik szellemben szegények, akik vágynak az igazságra, béketűrők és akik tisztaszívűek.

Ugyanezen az estén, vacsora közben Jézus elmagyarázta, hogy bármely cselekedet erkölcsi értékét az egyén szándéka határozza meg. János megkérdezte Jézust, „Mester, mi a mennyország?” És Jézus így válaszolt: „A mennyország e három alapvető dologban áll fenn: először, az Isten főhatalma tényének elismerése; másodszor, hit az Istennél való fiúi elismerés igazságában; és harmadszor, hit abban, hogy az Isten akaratának megcselekedésére irányuló legfelsőbb emberi vágy eredményes – az a vágy, hogy az ember olyan legyen, mint az Isten.

Jézus sok időt töltött az apostolokkal és az Istenre vonatkozó új felfogásra oktatta őket; újra és újra nagy hatást gyakorolt rájuk az, hogy az Isten egy Atya, nem pedig egy nagy és legfelsőbb könyvelő, aki később megítéli őket.

Az amathuszbeli esti beszélgetések mindegyike közül az egyik legnagyobb jelentőségű az volt, amely a szellemi egységgel kapcsolatos vitát hozta. Zebedeus Jakab megkérdezte, „Mester, hogyan tudnánk elérni, hogy hasonlóan lássuk a dolgokat és ezáltal nagyobb legyen közöttünk az összhang?” Jézus egyebek mellett ezt válaszolta: „Jakab, Jakab, mikor tanítottam én nektek olyat, hogy mind hasonlóan lássátok a dolgokat?

A jeruzsálemi páska-ünnepi hét mozgalmas tanítási és személyes munkavégzési időszakának leteltét követően Jézus a következő szerdát Betániában töltötte az apostolaival, pihenéssel. Tamás tudni szerette volna, hogy mit tanítsanak az embereknek arról, hogy miként kell élniük azt követően, hogy az ország teljesebben eljön. Jézus nagyon világosan elmagyarázta, hogy a mennyország fejlődési tapasztalás, mely itt, a földön kezdődik és amely egymás utáni életállomásokon át fejlődik a Paradicsomig.

András arról kérdezte Jézust, hogy gyakoroljanak-e önmegtagadást, amint azt János tanította, vagy törekedjenek inkább a jézusi tanítás szerinti önuralomra? Jézus úgy válaszolt, hogy ő az önzetlenség és az önuralom új üzenetével jött. A szellem új törvénye felruházza az embereket az önuralom szabadságával a félelemtől való önkéntes leigázottság és az önmegtagadás rabszolgasága régi törvényének helyében. Az Atya gyermekei, akik a szellemtől születtek, örökre és mindig urai az önvalójuknak és mindennek, ami a húsvér test vágyaival összefügg.

Az eszményi ima egyfajta szellemi közösség, mely értelmes istenimádathoz vezet. Az igaz imádkozás a menny felé irányuló őszinte magatartás, mely révén eszményképeiteket eléritek. Az ima a lélek lélegzete, és ennek kell állhatatossá tennie benneteket az Atya akaratának megismerésére irányuló próbálkozásotokban. Kérjetek és kaptok; keressetek és találtok; zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Az embereknek mindig imádkozniuk kell és nem szabad elbátortalanodniuk.

Jézus Rámában folytatta az emlékezetes vitát azzal az idős görög bölcselővel, aki azt tanította, hogy a tudomány és a bölcselet elégséges az emberi létezés igényeinek kielégítéséhez. Jézus azt mondta: „Ahol ti abbahagyjátok, ott kezdjük mi. A vallás kinyilatkoztatás az elme által egyedül sohasem felfedezhető vagy teljesen felfogható szellemi valóságokkal foglalkozó emberi lélek számára.

Ugyanennek a szombati napnak a délutánján Betániában Nátániel rákérdezett Jézusnál arra a tanításra, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy azt szeretnénk, hogy velünk bánjanak, s szemléltetésül a buja ember példáját hozta elő, aki gonoszul tekint a bűnben vele akarattal részes társára. Nátániel kérdését meghallva Jézus azonnal felállt és ujjal mutatva az apostolra, így szólt: „Nátániel, Nátániel! Miféle gondolkodásmód él a szívedben? Hát nem úgy fogadtad a tanításaimat, mint aki szellemtől született?