Lives with Andite Inheritance Matter

Lives with Andite Inheritance Matter 
– Az andita örökség jelentősége és megőrzésének szükségessége

Mottó:

Az élőlénytani evolúció, valamint a művelt és polgárosodott társadalom nem szükségképpen áll összefüggésben egymással; a szerves törzsfejlődés bármely korszakban akadálytalanul mehet végbe a kulturális hanyatlás közepette is. De az emberi történelem hosszabb időszakait vizsgálva megfigyelhetjük, hogy az evolúció és a műveltség végül ok-okozati viszonyba kerül egymással. Az evolúció a műveltség hiányában is haladhat előre, de a művelt és polgárosodott társadalom nem virágzik ki a megelőző faji fejlődés kellő háttere nélkül. Ádám és Éva az emberi társadalom fejlődési ütemétől nem idegen polgárosodott társadalmi formát vezetett be, viszont az ádámi nemesítő hatás ténylegesen is javította az emberfajták természetes adottságait és valóban felgyorsította a gazdasági és az ipari fejlődés ütemét. Az ádámi adomány javította az emberfajták agyi teljesítőképességét, s ezáltal nagymértékben gyorsította a természetes evolúciós folyamatokat. (81:5.1)

Míg az élőlénytani evolúció egyre magasabb szinteket ért el, addig a kulturális evolúció hullámokban indult ki az Eufrátesz-völgyből, melyek az időben fokozatosan gyengültek, míg végül az egyenes ági ádámi leszármazottak egésze útra nem kelt, hogy Ázsia és Európa polgárosodott társadalmait gazdagítsa. Az emberfajták nem keveredtek teljesen, azonban a polgárosodott társadalmak komoly mértékben összevegyültek. A műveltség lassan terjedt el a világon. E polgárosultságot fenn kell tartani és támogatni szükséges, mert ma már nem létezik új polgárosodáshozó forrás, ma már nincsenek anditák, hogy megerősítsék és ösztönözzék a polgárosodott társadalom evolúciójának lassú haladását. (81:6.1)

Az Urantián az emberiségnek a jelenleg is rendelkezésére álló emberi fajtákkal kell megoldania a halandói fejlődés nehézségeit – a jövőben több emberfajta már nem fejlődik ki az ember előtti forrásokból. Ám e tény nem zárja ki az emberi fejlődés jóval magasabb szintjeinek elérését a halandói fajtákban még mindig meglévő törzsfejlődési lehetőségek értelmes támogatásán keresztül. Az emberi életfajták támogatása és megőrzése érdekében miáltalunk, élethordozók által az emberi saját akarat megjelenése előtt megtett dolgokat az embernek magának kell megtennie ezen esemény bekövetkezte után, valamint azt követően, hogy a törzsfejlődésben való tevékeny részvételtől mi visszavonultunk. Általában véve az ember evolúciós kiteljesedése a saját kezében van, és a tudományos ismereteknek előbb-utóbb meg kell haladniuk az ellenőrizetlen természetes kiválogatódás és eseti túlélés véletlenszerű működését. (65:3.6)

Bevezetés

Ázsia az emberi faj szülőföldje. E földrész egyik déli félszigetén született Andon és Fonta, az andonfiak ősapja és ősanyja; a mai afganisztáni hegyvidéken alapított az ő leszármazottjuk, Badonan egy több mint félmillió éven át létezett, kezdetleges műveltségközpontot. Itt, az emberi faj északi gócpontjában váltak el a szangik népek az andoni törzstől, és Ázsia volt az első hazájuk, az első vadászterületük, az első csatamezőjük. Délnyugat-Ázsia volt a tanúja a dalamatiaiak, a nodfiak, az ádámfiak és az anditák egymást követő polgárosodott társadalmainak, és a mai polgárosultság csírái e térségekből terjedtek el a világon. (79:0.1)

Az ősi emberfajták:

1. Andonfi (H. erectus prosapiens, H. neanderthalensis)
2., 4., 6. Elsőrendű szangik (H. sapiens primarius – vörös, sárga, kék)
3., 5., 7. Másodrendű szangik (H. sapiens secundarius – narancsszín, zöld, indigó)
8. Nodfi (H. sapiens transerectus)
9. Ádámfi (H. sapiens ultrasapiens – ibolyaszín)
(10.) Andita (H. sapiens supersapiens)

A ma létező emberfajták az öt alapvető emberfajta keveredéséből és újbóli összekeveredéséből jöttek létre. (81:4.1) Ezek az eredeti emberfajták jellegzetes testi adottságokkal rendelkeztek. (81:4.2) Az öt jellegzetes csontváz-felépítés: andoni, vagyis az urantiai őslakosoké; elsőrendű szangik, vagyis a vörös, a sárga és a kék fajtáé; másodrendű szangik, vagyis a narancsszín, a zöld és az indigó fajtáé; nodfi, vagyis a dalamatiaiak leszármazottaié; ádámfi, vagyis az ibolyaszín fajtáé. (81:4.4-4.8)

 Az ősi emberfajták eredete és története – az anditák

Az andita (Homo sapiens supersapiens) fajták a tisztavérű ibolyaszín emberfajtának és a nodfiaknak, továbbá az evolúciós népeknek az elsődleges keverékei voltak. E megjelölés azokra a népekre utal, melyek faji örökségében az ibolyaszín fajta aránya az egynyolcad és az egyhatod között volt. (78:4.1) Az anditák a jelenleg létező, hozzávetőleg három besorolási osztály (kaukázusi, mongoloid, negroid) közül a kaukázusi kialakulásához járultak hozzá. (81:4.11) Az ádámfiak és a nodfiak keveredéséből kialakult anditák más tényezőkhöz képest jelentős mértékben feljavították a mongoloid válfajt Európában (81.4.12).

A világon ma már nincsenek tisztavérű emberfajták. A korai és eredeti evolúciós színes fajtákat a világon ma már csupán két fennmaradt fajta képviseli, a sárga ember és a fekete ember; és még e két emberfajta is erősen keveredett a már kihalt színes népekkel. (82:6.1) Ld. még az emberfajták törzsfája c. táblát, valamint az Urantia könyv alapú rendszertan c. cikket az urantia.hu honlapon.

 A fajta eredete és története röviden

Miután az első Édenből kivonult ibolyaszín fajta az Eufrátesz-völgyi második kertben berendezkedett (Kr.e. 35.780 körül), az ősapjuk, Ádám úgy döntött, hogy olyan sok élet-sejtanyagot hagy hátra, amennyit csak bír, annak érdekében, hogy a világ az ő halálát követően részesülhessen belőle. Ennek megfelelően megtette Évát a fajnemesítés tizenkét tagú bizottságának vezetőjévé, és Ádám haláláig e bizottság kiválasztott 1.682 nőt az urantiai felsőbbrendű lények közül, és e nőket az ádámi élet-sejtanyaggal megtermékenyítették. Az ő gyermekeik 112 egyed kivételével mind megélték a felnőttkort, s a világ így további 1.570 felsőbbrendű férfival és nővel gyarapodott. Bár ezeket az anyajelölteket az összes környező törzsből választották, és ők a földi emberfajták többségét képviselték, a nagyobbik részüket mégis a nodfiak felsőbbrendű fajtáiból választották ki, és ők alkották a kiváló andita emberfajta legelső egyedeit. (76:4.8) Az andita fajták a tisztavérű ibolyaszín emberfajtának és a nodfiaknak, továbbá az evolúciós népeknek az elsődleges keverékei voltak. Az andita megjelölés általában azokra a népekre utal, melyek faji örökségében az ibolyaszín fajta aránya az egynyolcad és az egyhatod között volt. (A mai urantiaiak, még az északi fehér fajták is, ennél sokkal kisebb arányban rendelkeznek az ádámi vérrel.) (78:4.1)

A legkorábbi andita népek a Mezopotámiával határos vidékekről származnak több mint huszonötezer évvel ezelőttről, és az ádámfiak és nodfiak keverékéből alakultak ki. A második kertet az ibolyaszín fajta véréből egyre kevesebbel rendelkező népek egyközepű körei vették körül, és e faji olvasztócsésze határterületein született meg az andita emberfajta. Az elvándorló ádámfiak és nodfiak később beléptek az akkoriban még termékeny turkesztáni térségekbe és ott hamar elkeveredtek a felsőbbrendű helyi lakosokkal, és az így kialakuló faji keverék megnövelte az andita fajta északi elterjedtségét. Az anditák alkották a tisztavérű ibolyaszín népek kora óta az Urantián megjelent legsokoldalúbb emberfajtát. Ott volt közöttük az ádámfi és a nodfi fajta túlélő maradványai legfelsőbb rendű csoportjainak többsége, később pedig mindez kiegészült a sárga, a kék és a zöld emberek legjobb fajtáival. E korai anditák nem árják voltak; ők az árják elődei voltak. A bőrük nem fehér volt; hanem fehér előtti színárnyalatú. Nem nyugati és nem is keleti népek voltak. De az andita örökség az, ami az úgynevezett fehér fajták többnyelvű keverékének azt az általános hasonneműséget kölcsönzi, melyet kaukázusi fajtának neveznek. Az ádámfiak egyesültek a nodfi törzsekkel, akik ekkorra már harcias fajta voltak, s az ő andita leszármazottaik a korukig az Urantián valaha élt legügyesebb és a legfortélyosabb katonanépek voltak. Ettől fogva a mezopotámiaiak népmozgásai egyre inkább katonai jelleget öltöttek és egyre jobban hasonlítottak a tényleges hódításokhoz. (78:4.2-4.6)

A második kert műveltsége húszezer évig fennmaradt, azonban folyamatos hanyatláson ment keresztül nagyjából Kr.e. 15.000-ig, amikor is a szetfi papság újjáéledésével és Amoszád vezetésével egy ragyogó korszak köszöntött be. Azok az erőteljes polgárosodási hullámok, melyek később végigsöpörtek Eurázsián, nyomban követték a Kert nagy újjáéledését, melyre azután került sor, hogy az ádámfiak alaposan összeolvadtak a környező kevert nodfiakkal, kialakítva így az andita emberfajtát. Ezek az anditák új fejlődési lépést jelentettek szerte Eurázsiában és Észak-Afrikában. Mezopotámiától Hszincsiangig az andita műveltség túlsúlya érvényesült, és az Európa felé irányuló vándorlást folyamatosan ellensúlyozták a Mezopotámiából újonnan érkezők. De nem helyénvaló az anditákat külön mezopotámiai fajtaként számon tartani mindaddig, amíg Ádám kevert leszármazottainak utolsó vándorlásai is le nem zajlottak. Ekkorra még a második kert emberfajtái is olyannyira összekeveredtek, hogy azokat már nem lehet ádámfiaknak nevezni. A turkesztáni polgárosodott társadalmat folyamatosan újjáélesztették és megújították a Mezopotámiából újonnan érkezők, különösen a későbbi andita lovasnépek.

Az úgynevezett árja anyanyelv kialakulása a turkesztáni hegyvidéken ment végbe; e nyelv a vidék egyik andoni nyelvjárásának és az ádámszonfiak, valamint később az anditák nyelvének keverékéből jött létre. Sok mai nyelv tehát ezeknek a közép-ázsiai törzseknek a korai nyelvéből alakult ki, akik meghódították Európát, Indiát és a mezopotámiai síkságok felsőbb területeit. Ez az ősi nyelv kölcsönözte a nyugati nyelveknek mindazt a hasonlóságot, melyet árjának neveznek.

Kr.e. 12.000-re a világ andita állományának háromnegyede már otthonra talált Észak- és Kelet-Európában, és amikor a Mezopotámiából kiinduló legutóbbi és végső kivonulásra sor került, ezen utolsó népvándorlási hullámok hatvanöt százaléka szintén elérte Európát. Az anditák nemcsak Európába, hanem Észak-Kínába és Indiába is kivándoroltak, és számos csoportjuk járta be a föld határait hitterjesztőként, tanítóként és kereskedőként. Nagyban kiegészítették a szaharai szangik népek északi csoportjait. De csak néhány tanító és kereskedő jutott el Afrikában a Nílus forrásvidékénél délebbre. Később a kevert anditák és egyiptomiak Afrika keleti és nyugati partvonalát követve az egyenlítőnél jóval délebbre is eljutottak, de Madagaszkárt nem érték el.

Ezek az anditák voltak India úgynevezett dravida és később árja hódítói; és az ő közép-ázsiai jelenlétük komoly nemesítő hatással volt a turániak őseire. E fajtából sokan utaztak Kínába Hszincsiangon és Tibeten át, és előnyös vonásokkal gazdagították a későbbi kínai népcsoportokat. Időről időre kisebb csoportjaik eljutottak Japánba, Tajvanra, Kelet-Indiába és Kína déli részeibe is, bár igen kevesen érték el Dél-Kínát a partvidéki útvonalon.

E fajta százharminckét egyede kis hajókból álló hajórajukkal Japánból elindulva elérte Dél-Amerikát és az andokbeli őslakosokkal kötött vegyes házasságok révén létrehozták az inkák népe későbbi urainak őseit. A Csendes-óceánt könnyen teljesíthető útszakaszokban szelték át, meg-megállva az útjukba eső számos szigeten. A polinéz szigetcsoport a mai viszonyokhoz képest számszerűen és kiterjedésében is nagyobb volt, és ezek az andita tengerészek, a velük tartókkal együtt, élőlénytanilag módosították az útjukba eső őslakos csoportokat. Ezeken a ma már alámerült földeken számos virágzó polgárosodott társadalom bukkant fel az andita hódítások nyomán. A Húsvét-szigetek sokáig ezen elveszett csoportok egyikének vallási és igazgatási központja volt. De a Csendes-óceánon hajózó anditák közül csupán a százharminckettő érte el az amerikai szárazföldet.

Az anditák vándorlással egybekötött hódításai tovább folytatódtak egészen a végső szétszóródásukig. A Mezopotámiából való kirajzásukkal folyamatosan kimerítették a szülőföldjük élőlénytani tartalékait, s közben határozottan erősítették a környező népeket. És minden általuk meglátogatott nemzetnek adtak a humorukból, a művészetükből, a kalandvágyukból, a zenéjükből és az iparukból. Szakavatott állattenyésztők és kiváló földművesek voltak. A jelenlétük rendszerint, egy ideig legalábbis, fejlesztőleg hatott a régebbi emberfajták vallási hiedelmeire és erkölcsi szokásaira. És így a mezopotámiai műveltség szép nyugodtan elterjedt Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és a csendes-óceáni szigeteken. (78:5.1-5.8)

Az anditák Kr.e. 8000 és 6000 között rajzottak ki az utolsó három hullámban. A Mezopotámiából kiinduló e három nagy műveltségi hullámot a keleti hegyi törzsek nyomása és a nyugati síkságok népeinek terjeszkedése váltotta ki. Az Eufrátesz-völgy és a szomszédos területek lakói több különböző irányban vágtak neki az utolsó kivonulásnak: 65 %-uk a Káspi-tengeri útvonalon lépett be Európa területére, hogy ott meghódítsa az újonnan megjelenő fehér emberfajtákat – a kék emberek és a korai anditák keverékét – és összeolvadjon azokkal. 10 %-uk, beleértve a szetfi papok egy nagyobb csoportját is, kelet felé vonult az elámi hegyvidéken át az iráni fennsíkra és Turkesztánba. A mezopotámiaiak 10 %-a kelet felé fordult az északi útvonalon, elérték Hszincsiangot, ahol keveredtek az andita-sárga helyiekkel. E faji egyesülés rátermett egyedeinek többsége később eljutott Kínába és nagymértékben hozzájárult a sárga emberfajta északi csoportjának közvetlen fejlődéséhez. E menekülő anditák 10 %-a átkelt Arábián és elérte Egyiptomot. Az anditák 5 %-a a Tigris és az Eufrátesz torkolatvidékének part menti területein létezett, leginkább felsőbbrendű műveltségben élők, akik tartózkodtak attól, hogy a környező alsóbbrendű szomszédos törzsbeliekkel vegyes házasságokat kössenek, nem voltak hajlandók elhagyni az otthonaikat. E csoport jelentette számos felsőbbrendű nodfi és ádámfi fajta túlélését. (78:6.1-6.7) Az anditák Kr.e. 6000-re csaknem teljesen kiürítették e térséget, bár a leszármazottaik, akik nagymértékben keveredtek a környező szangik emberfajtákkal és a kisázsiai andonfiakkal, összecsaptak az északról és keletről betörő népekkel egy sokkal későbbi korban.

 Az anditák európai hódításai

Az anditák ugyan folyamatosan tódultak be Európába, de hét nagyobb beözönlésük különíthető el, míg az utoljára érkezők három nagy hullámban, lóháton jöttek be. Némelyek az égei-tengeri és a Duna-völgyi útvonalon jöttek Európába, de a korai és tisztább fajták többsége a Volga és a Don füves területein át, az északi útvonalon vándorolt be Északnyugat-Európába. A harmadik és a negyedik betörés között egy, az orosz folyók és a Baltikum érintésével Szibériából jövő andonfi horda lépett Európa területére észak felől. Őket az északi andita törzsek nyomban magukba olvasztották. Az ádámfiak és a nodfiak törzsének egyesülése a később hozzákeveredett szangik fajtákkal együtt hozta létre azokat a rátermett, harcias anditákat, akik ezeket a tényleges katonai hódításokat véghezvitték. (80:4.1-4.3)

Az anditák egyeduralmát nyugaton meghatározó döntő fejlődési tényező azonban a ló volt. A ló a terjeszkedő anditáknak az addig nem létezett mozgékonyság előnyét adta, képessé téve az andita lovasnépek utolsó csoportjait arra, hogy gyorsan megkerüljék a Káspi-tengert és lerohanják egész Európát. E későbbi hullámok olyan gyorsan haladtak előre, hogy összefüggő csoportokban érték el Európát, s közben valamilyen mértékben megőrizték a magas szintű polgárosodott viszonyaikat is. A Kínán és az eufráteszi térségen kívüli egész lakott világ csak igen korlátozott mértékű műveltségbeli fejlődést mutatott tízezer éven át, amikor is a szilaj andita lovasok megjelentek a Krisztus előtti hatodik és hetedik évezredben. Ahogy az orosz síkságokon nyugat felé haladtak, s magukba olvasztották a kék ember legjobbját és elpusztították a legrosszabbját, egy néppé váltak. Ezek voltak az ősei az úgynevezett északi fajtáknak, ők voltak a skandináv, a germán és az angolszász népek ősapái. Az anditák rövidesen a felsőbbrendű kék fajtákat egész Észak-Európában teljesen magukba olvasztották. (80:4.4-4.5)

Az észak-európai törzseket folyamatosan erősítette és nemesítette a Mezopotámiából a Turkesztántól délre lévő orosz térségeken keresztül érkező kivándorlók állandó áradata, és amikor az andita lovasok utolsó hullámai végigsöpörtek Európán, már több ember rendelkezett andita örökséggel abban a térségben, mint amennyi ilyen ember a világ összes többi részében jelen volt. Az északi anditák katonai főhadiszállása háromezer éven át Dániában volt. E központi helyről indították a sorozatos hódító hadjárataikat, melyek egyre kevésbé anditák és egyre inkább fehérek voltak, mint ahogy a múló évszázadok alatt a mezopotámiai hódítók és a meghódított népek keveredése is végbement. Míg a kék ember felszívódott északon és később megadta magát a déli területekre is behatoló fehér, lovas hódítóknak, a kevert fehér emberfajta előrenyomuló törzsei a cro-magnoni fajtájúak makacs és tartós ellenállásába ütköztek, de a magasabb rendű értelmi képességeik és a folyamatosan erősödő élőlénytani tartalékaik révén a régebbi emberfajtát kitörölték a létezők sorából. A fehér ember és a kék ember közötti döntő küzdelmek megvívására a Somme völgyében került sor. A kék emberfajta színe-java elkeseredetten küzdött itt a dél felé mozgó anditákkal, és több mint ötszáz éven át a cro-magnoni fajtájúak sikeresen védték a területeiket, mielőtt meghajoltak volna a fehér hódítók kiválóbb katonai haditerve előtt. A Somme melletti végső ütközetben az északi seregeket győzelemre vezető parancsnok, Thór, az északi fehér törzsek hőse lett és később némely törzsek istenként tisztelték. A kék ember legtovább kitartó erősségei Dél-Franciaországban voltak, azonban az utolsó nagy katonai ellenállásukat a Somme mellett megtörték. (80:5.1-5.5)

A cro-magnoni fajta kék ember számos határozott vonással és nagy életerővel járult hozzá az európai fehér fajtákhoz, de a kevert európai népek humora és képzelőereje az anditáktól ered. Az északi fehér fajtákat létrehozó ezen andita-kék egyesülés azonnali kisiklást, átmeneti jellegű késedelmet hozott az andita polgárosodásban. Később az ezen északi vad népekben rejlő felsőbbrendűség megnyilvánult és ennek kiteljesedése lett a mai európai polgárosodott társadalom. Kr.e. 5000-re a kifejlődő északi emberfajták voltak az egyeduralkodók egész Észak-Európában, beleértve Észak-Németországot, Észak-Franciaországot és a Brit-szigeteket is. Közép-Európát még egy ideig a kék ember és a kerek fejű andonfiak ellenőrizték. Ez utóbbiak főként a Duna-völgyben voltak jelen és az anditák sohasem szorították ki őket teljesen. (80:5.7-5.8)

A faji keveredés Európában az andita vándorlások végére (Kr.e. 3000 körül) általában a következő három fehér emberfajta szerinti megoszlást mutatta:

1. Az északi fehér fajta. Ez az úgynevezett északi fajta elsősorban a kék emberből, valamint az anditákból állt, de tartalmazta az andonfi vér egy jelentős hányadát, és kisebb mennyiségben a vörös és a sárga szangik fajtákat is. Az északi fehér fajta így magába foglalta a négy leginkább kívánatos emberfajtát. De a legnagyobb örökség a kék embertől származott. A jellegzetes korai északi népek hosszú fejűek, magas termetűek és szőkék voltak. E fajta azonban régen alaposan összekeveredett a fehér népek minden ágával. (80:9.2)

2. A központi fehér fajta. Bár e csoport magába foglalja a kék, a sárga és az andita fajtákat, azért döntően mégiscsak andonfi. Ezek az emberek rövid-széles fejformájúak, barnás bőrűek és zömökek. Ékként hatolnak be az északi és a földközi-tengeri emberfajták közé, úgy, hogy az ék széles alapja Ázsiára támaszkodik, a hegye pedig Kelet-Franciaországig ér el. (80:9.5)

3. A déli fehér fajta. E barna hajú földközi-tengeri fajta az anditák és a kék ember keverékéből állt, melyhez hozzáadódott egy kevés andonfi jelleg is északon. E csoport jelentős mennyiségű másodrendű szangik vért is kapott a szaharaiakon keresztül. A későbbi időkben a fehér fajta e déli része erős andita vérátömlesztést kapott a Földközi-tenger keleti részéből. A földközi-tengeri partvidék azonban nem itatódott át az anditákkal egészen a vándor népek Kr.e. 2500-ban bekövetkezett nagy betörési hullámainak koráig. E faji keverékek teremtették meg az alapjait a mind közül a leginkább kevert dél-európai emberfajtának. És ettől az időtől kezdve e fajta további keveredést élt meg, különösen az arábiai kék-sárga-andita népekkel. E földközi-tengeri fajta valójában olyan szívesen keveredett a környező népekkel, hogy mára a külön emberfajtaként való elismerésük gyakorlatilag nem lehetséges, de az ide tartozók általában alacsony termetűek, hosszú fejűek és barna hajúak. (80:9.8-9.10)

De félrevezető dolog lenne feltételezni, hogy a fehér emberfajták osztályozhatók úgy, mint északi, alpesi és földközi-tengeri fajta. Túlságosan nagymértékű keveredés ment végbe, semhogy effajta csoportosítás megengedhető lenne. A fehér emberfajta egykor valóban elég jól elkülöníthetően ilyen csoportokból állt, de azóta általános keveredés ment végbe, és ma már nem lehetséges ez a határozott különbségtétel. Az ősi társadalmi csoportok már Kr.e. 3000-ben sem alkottak jobban egy emberfajtát, mint Észak-Amerika mai lakossága. (80:9.15)

 Időrendi áttekintés

Kr.e. 35.785 – Kr.e. 5.800 ― Csaknem 30.000 éven át a második Éden a polgárosodás bölcsője. Az ádámi népek Mezopotámiában megvetették a lábukat, leszármazottaikat egészen a föld határaiig is elküldték, és később, miután a nodfiakkal és a szangik törzsekkel összeolvadtak, őket nevezték anditáknak. E vidékekről indultak el azok a férfiak és nők, akik a történelmi tetteket végrehajtották, és akik oly nagy mértékben felgyorsították a kulturális fejlődést. (78:0.1)

Kr.e. 27.000 – Kr.e. 2.000 ― Eurázsia közepe túlnyomórészt, bár egyre csökkenő mértékben andita. Turkesztán alacsonyabban fekvő területein az anditák nyugat felé fordulva, a tóvidéket megkerülve Európa felé veszik az irányt, míg az e térség hegyvidéki területeiről keleti irányba nyomulnak előre. Kelet-Turkesztán (Hszincsiang) és kismértékben Tibet képezi azokat az ősi kapukat, melyeken át ezek a mezopotámiai népek a sárga emberek lakta északi területekre a hegyi útvonalakon behatoltak. Az anditáknak Indiába való behatolása a turkesztáni hegyvidék felől Pandzsáb felé és az iráni legelők felől Beludzsisztánon át ment végbe. (79:1.1)

Kr.e. 25.000 – Kr.e. 15.000 ― A kiterjedt éghajlati változásokkal párhuzamosan végbement faji megoszlás készíti elő a terepet a civilizáció andita korszakának beköszöntéhez. (78:3.9)

Kr.e. 23.000 ― A legkorábbi andita népek a Mezopotámiával határos vidékekről származnak, és az ádámfiak és nodfiak keverékéből alakultak ki. (78:4.2)

Kr.e. 23.000 ― Az anditák csaknem 20.000 éven át egyre messzebb, Közép-Ázsia északi részeibe szorították az andonfiakat. (80:9.6)

Kr.e. 15.000 – Kr.e. 6.000 ― Az andita népvándorlások (78:3.9)

Kr.e. 15.000 ― A Turkesztán- és Irán-szerte fokozódó túlnépesedés váltja ki az első kiterjedt andita népvándorlást India felé. E felsőbbrendű népek ezerötszáz éven keresztül özönlöttek be Beludzsisztán területére, szétszéledtek az Indus és a Gangesz völgyében és lassan dél felé, a Dekkán-fennsíkra húzódtak. (79:2.4)

Kr.e. 15.000 ― Amint a korai ádámi vándorlások kora lejár, Ádámnak már több leszármazottja van Európában és Közép-Ázsiában, mint a világ bármely más részén, beleértve Mezopotámiát is. Az európai kék emberfajtákat komoly mértékben felhígították. A ma Oroszországnak és Turkesztánnak nevezett területeket a déli nyúlványaikkal egyetemben a nodfiakkal, andonfiakkal keveredett ádámfiak, valamint a vörös és a sárga szangik törzsek töltötték meg nagyszámban. (78:3.5)

Kr.e. 15.000 ― Az ádámfiak korai vándorlásainak az észak-afrikai és a nyugat-ázsiai nagy éghajlati és földtani változások vetnek véget, mert a kiterjedt Földközi-tenger elvágja őket Európától és a népvándorlás útját észak és kelet felé, Turkesztán irányába tereli. E földtani vetődések és az ezeket kísérő éghajlatváltozások befejeződésének időszakára a polgárosodás folyamata az anditák kulturális erjesztőanyagait és élőlénytani tartalékait kivéve világszerte nyugvópontra jutott, mert az anditákat keleten az ázsiai hegyek, nyugaton pedig a terjeszkedő európai erdőségek fogták közre. (81:1.2)

Kr.e. 13.000 ― Az anditák jelentős számban kelnek át a Ti Tao hegyszoroson és települnek le a Sárga folyó felső szakaszának völgyében a Kanszu területen lévő települések között. Majd keleti irányban behatoltak Honanba, ahol a legfejlettebb települések helyezkedtek el. (79:7.1)

Kr.e. 13.000 ― További biológiai visszafejlődés. A korábbi vadász korszakban a felsőbbrendű törzsek vegyes házasságokat kötöttek a felsőbbrendű hadifoglyokkal és mindig elpusztították az alsóbbrendűeknek tartottakat. De ahogy elkezdenek településeket létesíteni és hozzáfognak a földműveléshez és a kereskedelemhez, egyre inkább életben hagyják a középszerű foglyokat és inkább rabszolgává teszik őket. E rabszolgák utódai nagy mértékben leépítik a teljes cro-magnoni fajtát. E kulturális visszalépés addig folytatódott, míg a fejlődés keletről új lendületet nem vett, amikor is a mezopotámiaiak utolsó és tömeges áradata átcsapott Európán, gyorsan felszívva a cro-magnoni fajtát és műveltséget, és útjára indította a fehér emberfajták civilizációjának kibontakozását. (80:3.9)

Kr.e. 12.000 ― A turkesztáni gazdag, nyílt vadászmezőknek és füves területeknek éghajlatváltozási okokra visszavezethető pusztulása az e vidékeken élő embereket arra kényszeríti, hogy az ipar és a kezdetleges kézművesség új formái után nézzenek. Némelyek a háziasított nyájak tenyésztése felé fordulnak, mások gazdálkodóvá lesznek vagy a vizek adta növények begyűjtéséből élnek, de a felsőbbrendű andita elmék a kereskedelem és a kézművesség mellett döntenek. Még az is szokás lesz, hogy egész törzsek szenteljék magukat egyetlen ipar művelésének. A Nílus-völgytől a Hindukusig és a Gangesztől a Sárga folyóig a felsőbbrendű törzsek fő tevékenysége a földművelés, melyhez mellékfoglalkozásként a kereskedelem társul. (81:3.1)

Kr.e. 12.000 ― A világ andita állományának háromnegyede már otthonra lelt Észak- és Kelet-Európában, és amikor a Mezopotámiából kiinduló legutóbbi és végső kivonulásra sor kerül, ezen utolsó népvándorlási hullámok 65 százaléka eléri Európát. (78:5.4)

Kr.e. 12.000 ― Egy andita törzs Krétára vándorol. Ez az egyetlen, ilyen felsőbbrendű csoport által ilyen korán elfoglalt sziget, és csaknem 2000 évvel később került sor arra, hogy e tengerészek leszármazottai elterjedtek a szomszédos szigeteken is. E csoportot a keskeny fejformájú, viszonylag kis termetű anditák alkották, akik vegyes házasságokat kötöttek az északi nodfiak vanfi csoportjával. Mindannyian alacsonyabbak voltak 180 centiméternél, és a magasabb termetű és alsóbbrendű társaik valósággal kiszorították őket a szárazföldről. Ezek a krétai menekültek igen jól értettek a szőttesek készítéséhez, a fémművességhez, a fazekassághoz, az ólomöntéshez és a kő építészeti célú felhasználásához. Ismerték az írást is, és pásztorkodásból, valamint gazdálkodásból tartották fenn magukat. (80:7.2)

Kr.e. 10.000 ― Egy második kísérlet Bábel tornyának felállítására. Az anditák (nodfiak és ádámfiak) kevert fajtái az első épület romjain egy új templom felépítésével próbálkoznak, de a vállalkozáshoz nem áll rendelkezésre elégséges támogatás; az építmény a maga hatalmas súlya alatt összeomlott. (77:3.9)

Kr.e. 10.000 ― India andita hódítóinak és az őshonos fajta keveredésének a dravidáknak nevezett kevert nép lesz az eredménye. A korai vagy tisztább vérű dravidák komoly képességgel rendelkeztek a kulturális haladásra, mely azonban folyamatosan gyengül, ahogy az andita örökségük egyre erősödő ütemben kivész belőlük. Ez az összetett fajta nyomban létrehozta az akkori világ legsokszínűbb civilizációját. (79:3.1)

Kr.e. 10.000 ― A kínai emberek hozzáfognak a városépítéshez és ipartelepítéshez, miután a turkesztáni éghajlati változások és a kései andita bevándorlók megérkeznek. Ez az új vérátömlesztés nem is annyira a sárga ember civilizációjának gazdagításához járult hozzá, hanem inkább a felsőbbrendű kínai fajták rejtett képességeinek további és gyors fejlődését ösztönözte. (79:7.5)

Kr.e. 9000 ― Több mint 7000 éven át, egészen az andita vándorlások végéig az indiai lakosok vallási szintje magasan meghaladta a világátlagét. (79:3.5)

Kr.e. 8000 – Kr.e. 6000 ― Az anditák három utolsó hulláma megindul a Folyóközből. A Mezopotámiából kiinduló e három nagy műveltségi hullámot a keleti hegyi törzsek nyomása és a nyugati síkságok népeinek terjeszkedése váltja ki. Az anditák vándorlással egybekötött hódításai tovább folytatódnak egészen a végső szétszóródásukig. A Mezopotámiából való kirajzásukkal folyamatosan kimerítik a szülőföldjük biológiai tartalékait, s közben határozottan erősítik a környező népeket. És minden általuk meglátogatott nemzetnek adtak a humorukból, a művészetükből, a kalandvágyukból, a zenéjükből és az iparukból. Szakavatott állattenyésztők és kiváló földművesek ők. A jelenlétük rendszerint fejlesztőleg hat a régebbi emberfajták vallási hiedelmeire és erkölcsi szokásaira. És így a mezopotámiai műveltség különösebb feltűnés nélkül elterjed Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és a csendes-óceáni szigeteken. (78:6.1; 78:5.8)

Kr.e. 8000 ― A közép-ázsiai hegyvidéki térségek egyre gyorsuló kiszáradása az anditákat a folyók alsó szakaszai felé és a tengerpartok felé kezdi terelni. Ez az egyre növekvő aszály nemcsak hogy a Nílus, az Eufrátesz, az Indus és a Sárga folyó felé tereli őket, hanem új elemekkel alakítja át a társadalom fejlődését, egy új társadalmi osztály, a kereskedők megjelenésével. (79:1.3)

Kr.e. 7000 – Kr.e. 6000 ― A Kínán és az eufráteszi térségen kívüli egész lakott világ csak igen korlátozott mértékű kulturális fejlődést mutatott 10.000 éven át, amikor is a szilaj andita lovasok megjelentek a Krisztus előtti hatodik és hetedik évezredben. Ahogy az orosz síkságokon nyugat felé haladtak, s magukba olvasztották a kék ember legjobbját és elpusztították a legrosszabbját, egy néppé váltak. Ezek az ősei az úgynevezett északi fajtáknak, ők a skandináv, a germán és az angolszász népek ősapái. (80:4.5)

Kr.e. 6000 ― A sumérok. Amikor az utolsó andita kirajzás megroppantotta a mezopotámiai civilizáció biológiai gerincét, e felsőbbrendű emberfajta egyik kis létszámú kisebbsége a folyótorkolat közelében fekvő hazájukban maradt. Ezek a sumérok. Fajilag nagymértékben anditák, bár a műveltségük szinte kizárólag nodfi jellegű, és tartják magukat Dalamatia ősi hagyományaihoz. Mindemellett a partvidéki területek e sumér lakosai az utolsó anditák Mezopotámiában. De a mezopotámiai emberfajták ekkorra már alaposan összekeveredtek, melyet alátámasztanak azok a koponyafajták is, melyeket a régészek az e korból való sírokban találtak. (78:8.1; 77:4.7)

Kr.e. 5000 ― Az ádámi leszármazottak három legtisztább fajtája Sumériában, Észak-Európában és Görögországban van jelen. Egész Mezopotámia lassú leépülésen megy keresztül az Arábiából beszűrődő kevert és sötétebb bőrű fajták áradata miatt. És ezen alsóbbrendű népek bejövetele is hozzájárult az anditák biológiai és kulturális maradványainak a távolabbi vidékeken való szétszóródásához. (80:7.9)

Kr.e. 5000 ― A kifejlődő északi emberfajták voltak az egyeduralkodók egész Észak-Európában, beleértve Észak-Németországot, Észak-Franciaországot és a Brit-szigeteket is. (80:5.8)

Kr.e. 5000 ― A haladó mezopotámiaiaknak egy hatalmas serege indult el az Eufrátesz-völgyből és telepedett le Cipruson; e civilizációt mintegy 2000 évvel később az északról érkező vad hordák pusztították el. (80:7.10)

Kr.e. 3000 ― A polgárosultság közvetlen központja áttevődött a Nílus-völgybe. Egyiptom lett Mezopotámia utódja, mint a föld legfejlettebb csoportjának központja. (80:6.1)

(Kr.e. 2750) ― Az anditák építették az első kőépületeket Egyiptomban. A temetkezési kőgúlák közül a legelsőt és a legnagyszerűbbet Imhotep, a kormányfőként szolgáló andita építész lángelme építette. (80:6.4)

Kr.e. 2500 – Kr.e. 2000 ― Az Indiába történő második andita behatolás az árja beözönlés, mely csaknem ötszáz éven át tartott a Krisztus előtti harmadik évezred közepén. E vándorlás jelentette az anditáknak a turkesztáni hazájukból való utolsó kivonulását. (79:4.1)

Kr.e. 2500 ― A sumérok súlyos vereségeket szenvedtek az északi szuiták és guiták kezétől. Elesett Lagash, a hordalékdombokra épült sumér főváros. Erech Akkad eleste után még harminc évig kitartott. Hamurabi hatalomra jutása idejére a sumérok már az északi szemita népek soraiba süllyedtek le, és a mezopotámiai anditák leléptek a történelem színpadáról. (78:8.10)

(Kr.e. 2000) ― Görögország és az égei-tengeri szigetek térsége követte Mezopotámiát és Egyiptomot a kereskedelem, a művészet és a műveltség nyugati központjainak sorában. (80:7.5)

Kr.u. 1200 ― A közép-ázsiai anditák már régen elhalványult, de egykor kivételes katonai tehetségének utolsó nagy megnyilvánulására Dzsingisz kán uralkodása alatt kerül sor, amikor a mongolok megkezdik az ázsiai földrész jelentős részének meghódítását. A régi anditákhoz hasonlóan e harcosok is az „egyetlen mennyei Isten” létét hirdetik. (79:1.9)

  

Felhasznált irodalom:

Hungarian

Címkék

Szerző
szerkesztő
Év
2026

Hozzászólások